Alhana búcsúkoncert
Ott voltunk szombaton a 2002-ben alakult Alhana búcsúkoncertjén. Röviden: katarzis volt. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ha nem lettem volna ott, nyolcvan éves koromban is azon bánkódhadtam volna.
Sosem voltam korábban metálkoncerten (a műfaj egészen pontosan "tündérmetál" az Alhana zenészeinek öndefiníciója szerint - írta anno a Fangora), de nagyon kellemes élmény volt. Az esemény 2009. szeptember 19-én este a Kék Yukban volt megtartva. A Yuk egy ötletesen felosztott hely, ahol a Metal Ladies Night keretében több hazai és külföldi, női énekesekkel rendelkező metálzenekar lépett fel. Mi az Alhana után el is jöttünk, mivel semmiképp sem akartuk, hogy a zenéjüket bármi is kimossa aznapra a fülünkből.

Rövid pakolgatás után a hangpróbák alatt Zsizsu, az együttes rendkívül csinos énekesnője egy István a király versszakkal (Halld meg uram a kérésem!) megmutatta, hogy nem csak a lemezen, stúdióban tud énekelni, hanem élőben is. Erről a hátralévő időben is meggyőződhettünk, amikor végig szépen, határozottan, teljes átéléssel és valamiféle kedves bájjal vegyített előadást láthattunk tőle. Őszintén remélem, hogy az Alhana végével Zsizsu zenei karierrje nem ér véget, és a közeljövőben hallani fogjuk még máshol is.

Az együttes összes tagján látszott a zene őszinte szeretete. És ők nem csak szeretik a zenét, hanem csinálják is, mégpedig igényesen, élvezhetően, teljes odaadással.
A legelsőnek írt Nem akaroktól a Máguson és a kevésbé tempós A zafír égen túlon keresztül szomorú számokat is hallhattunk. A szombati koncertből a Csillagszellőt sosem fogom elfelejteni, be kell vallanom, az előcsalta a búcsú könnycseppeit. Hasonlóan éreztem az Árnyékdal alatt is.
Köszönjük a csodás estét!

A bejegyzésbe beágyazott fotókat Eox the Selector készítette, cc licensz alatt érhetőek el. A teljes képgaléria az Indafotó oldalán megtekinthető.
- fleetcommand's blog
- Log in or register to post comments
- 1390 reads
