Ume: Sunshower EP

Megjött. Whoa!

Nemrégiben találtunk rá CyBbel a Youtube-on teljesen véletlenül, böngészés közben egy austini rocktrióra, az Ume-ra. Úgy megtetszettek a számaik, hogy eldöntöttük, hogy megalapítjuk az Első Magyar Ume-Fanklubbot :) Ennek a legfőbb akadálya az volt, hogy nem volt semmi Ume-zenénk, leszámítva azt, amit nézegettünk a Youtube-on ezerrel. Viszonylag hamar megoldottuk a problémát, rátaláltunk ugyanis az együttes honlapjára, a http://www.umemusic.com-ra, ahonnan meg lehetett rendelni az EP-t csekély 5 dollárért.

Úgy gondoltuk, hogy mivel ez jó zene (továbbá az 5 dollárunk nem a kiadó zsebébe fog kerülni), megrendeljük magunknak. Itt volt egy kis közjáték, ugyanis a honlapon elérhető webshop nem tudott külföldre postaköltséget számolni, de miután írtam az együttesnek egy e-mailt, pár órán belül ki is volt javítva a probléma, és elhárult az akadály az európai rajongók hada elől :)

A rendszer minden probléma nélkül elfogadta az internetes bankkártyámat, úgyhogy miután a két lemez egyenként 5 dollárba került, a postaköltség további 5 dollár volt, kettőnk közt elfelezve fejenként 7.50-ért sikerült megrendelnünk a lemezt.

A héten egy nagyobbfajta levélfélét hozott a posta Austinból. Izgatottan bontottam ki:

A lemezeken kívül volt benne egy kis promóciós anyag. Kedves kis apróság, hogy az UME-feliratú címkék hátuljára kis köszönőüzenetet írtak, valamint valamilyen megfontolásból egy rágót is becsomagoltak. Ennek azért örülök nagyon, mert japán cucc :)

A lemez maga a könnyebb rock kategóriába tartozik, ahol két srác és egy énekes leányzó rázza a haját. Egy-ketten mondjuk azt állították, hogy ez nekik "túl kemény". Ezt a véleményt nem osztom, mivel a zúzós zörej-rockot én sem bírom meghallgatni, de ezen a lemezen egy szimpatikus hangú énekes által énekelt dallamos rockszámok találhatóak, szám szerint 5 db.

A zenékbe bárki belehallgathat, ha körülnéz a Youtube-on. Sajnos a legtöbb videó "kamera a tömegből" felvétel, ami a hangot eléggé élvezhetetlenné teszi, de egy-kettő jó minőségűt is találni. Ezek többek között az alábbiak:

Igazából mind az öt számot nagyon szeretem, különböző okoknál fogva. Mire a lemez hallgatása közben eljutunk a sorban harmadik The Conductorig, az átlagos zenekarokat ismerve azt hinnénk, hogy mindent megmutattak már, amit tudnak. De ez a feltételezés rögtön elmúlik a rendkívül határozott basszussal rendelkező lassú The Means-nél, és rájövünk (negyed óra alatt negyedszer), hogy egész nap ezt akarjuk hallgatni :) A lemezt lezáró Pendulum (=Inga) pedig felteszi az i-re a pontot.

Az öt dolláromat akarva se tehettem volna jobb helyre, a csapatnak sok sikert kívánok a továbbiakban is, remélem, a jövőben még sok hasonló lemezzel örvendeztetnek meg engem és a többi zeneszerető embert.

Comments

CyB's picture

remélem, a jövőben még sok hasonló lemezzel örvendeztetnek meg engem

és engem :P

In the spirit of Digital Freedom you can use and quote any content found here for no cost but by mentioning the source and the url for this site. With all of this, the maintainers of the homepage keep their copyright for the materials here. [Contact us]
© Elite Hub, 2002-2012 - Powered by Drupal - Valid XHTML