Blogok

GRUB rendberakása chroot segítségével

Mivel újra kellett telepíteni a Windowsomat, ez azt jelentette, hogy a GRUB nem fog megfelelően működni, mert a Windows telepítője alapértelmezetten felülírja az MBR-t. Erre az esetre előre felkészültem egy supergrubdisc-kel, ám ez valamiért nálam nem működött. Így maradt a kézi a módszer, amit leírok okulásként ide jól. Ehhez kelleni fog egy Linux Live CD, ami a telepített Linux-unk architechtúrájával mindenképpen megegyezik. (Tehát ha a telepített Linux 64bites, akkor a Live CD-nek is olyannak kell lennie. Nekem Arch Linux x86_64 van, a Live CD pedig egy Ubuntu 11.10 64bit volt)

Dorama ajánló 3. - Lie to Me

Az ünnepek alatt kicsit hanyagoltam a blog sorozatom, illetve a doramakat is, a Lie to me-t is csak a napokban tudtam befejezni, mivel a felirata is csak most lett végig. Ez volt az első romantikus vígjáték amit végig néztem, folyamatban van a My Girlfriend is a Gumiho is, de azzal kicsit lassabban haladok.

Dorama ajánló 2. - City Hunter

Folytatom a tegnap elkezdett blog sorozatom. Ezúton ismét egy koreai akció doramát fogok bemutatni, és ajánlani.

Dorama ajánló 1. - IRIS

Bár huszonnyolcezer helyen lehet olvasni különböző dorama beszámolókat, ajánlásokat, mégis úgy döntöttem, hogy én is megosztom veletek azokat amelyeket megnéztem és tetszettek. Mielőtt a belevágnék az IRIS-ba, szeretnék egy kis áttekintést is adni a doramakról.

Mi is az a dorama? A dorama (ドラマ) egy eredetileg japán televíziós műfaj, bizonyos típusú televíziós sorozatok megnevezése. A szó az angol drama (azaz dráma) szóból ered. (olvasd tovább a wikipedián)

VLC fagyása ubuntun, ha be van kapcsolva a hardveres gyorsítás

Még nyáron találkoztam ezzel a problémával először, ha be van kapcsolva a GPU gyorsítás akármilyen videó fájl megnyitása után összeomlik a VLC, először abban voltam, hogy ez valami VLC bug, de több kiadás után sem javult meg, ekkor még azt sem tudtam, hogy a GPU gyorsítással van összefüggésben. A mainapon elkezdtem ki debugolni a hibát, ám a beállítások törlése után eltűnt, arra gondoltam, hogy lehet csak simán én voltam béna, ám amikor újra beállítottam mindent megint ugyanúgy összeomlott.

Firefox következő generációs felhasználói felület

A Google Chrome 2 évvel ezelötti megjelenése felkavarta a böngészők állóvizét, az addigiakhoz képest egy teljesen új felhasználói felületet hozott be, illetve a teljesítménye is sokkal meggyőzőbb volt mint az addigi böngészőknek. Ennek a reformnak egy kicsit kései eredménye a Firefox 4.0 amely idén tavasszal jelent meg.

Veszteségmentes audiofájlok darabolása Ubuntu alatt

A split-lossless nevű Nautilus scripttel a veszteségmentesen tömörített, ám egybe grabelt albumokat tudjuk szétszedni trackekre. Bemenetként választhatunk .ape-t, .flac-ot vagy .wav-ot kimenetként pedig .flac-ot vagy .mp3-at. Természetesen ha szeretnénk, hogy továbbra is veszteségmentes legyen .flac-ot válasszuk. A script automatikusan megkeresi az audio fájlhoz való .cue fájlt, ha lehetséges, és az internetről beszerzi a CD adatait is, így rögtön az id3 tageket is kitölti. Ubuntun az alábbi módon tudjuk telepíteni:

Hogyan telepítsünk EiskaltDC++-t Archra

Ezzel a rövid írással azt szeretném bemutatni, hogy hogyan kell használni az AUR-t. Nagyon jó wikije van itt. Én az EiskaltDC++ 2.2.2-t fogom feltelepíteni eme módon. Első lépésként töltsük le az eiskaltot és a miniupnpc-t AUR-ról, ezek a programok nem találhatóak meg a hivatalos Arch repókban.

Kipróbáltuk: Fedora 15

Tegnap azaz május 24-én jelent meg a Fedora 15 kódnevén Lovelock, ami miatt érdekes, hogy ez az első nagyobb disztribúció (ami átlag userként is használható) ami Gnome3-t szállít illetve Gnome Shellt. Kicsit hátrányos, hogy Virtualboxba telepítettem, így az effektek nem működnek. A telepítést úgy tudjuk elindítani, hogy a liveCD bebootolja a live rendszert majd az Applications/System Tools/Install to Hard Drive gombra megyünk, és elindítjuk azt.

Audio-orgazmus és Ryan Giggs tribute

Mindössze két videó. Az egyik olyan zene, ami (nekem) valódi audio élményt nyújt. A másik tisztelgés Ryan Giggs egészen elképesztő karrierje, és 20 éves munkássága előtt a Manchester United-ben. Az utóbbi videót a BBC készítette annak alkalmából, hogy Giggs díjat nyert tőlük. Nem melleleg az első zene szól alatta. Tökéletes.

Ludovico Einaudi - Divenire

Oldalak

Feliratkozás RSS - blogok csatornára

Az itt található anyagok a digitális szabadság jegyében a forrás és az elérhetőség linkjének megjelölésével szabadon felhasználhatók, idézhetők. Jelen honlap üzemeltetői mindemellett fenntartják az itt elérhető tartalom összes szerzői jogát. [Kapcsolat]
© Elite Hub, 2002-2012 - A Drupal motor hajtja - Valid XHTML