elite

Üdvözlünk a jövőben!

Magunk mögött hagytunk egy újabb évet is. Ezúton is szeretnék gratulálni magunknak, hogy 2002 óta ilyen jók vagyunk. :) Titeket pedig sok szeretettel üdvözlünk a Jövőben, 2011-ben! Ez a kínai naptár szerint a nyuszimuszi éve lesz, ami sokkal jobb, mint a tavalyi tigrincsbigrincses év. Leginkább azért, mert a vérnyulat leszámítva, általában a nyulak békésebbek a tigrisnél. És olyan helyesek. Meg finomak. És mert a Hub Hivatalos Logója (HUHILÓ) egy ugró csajt ábrázol, ami az ugró nyuszira asszociál. Tehát 2011 már csak ezért is az Elite Hub éve lesz. Stay tuned.

Kellemes ünnepeket kívánunk Nektek!

Ennek az évnek is elérkezett lassan a vége. Szeretnénk megköszönni, hogy 2010-ben is minket választottatok, megtisztelő, hogy évek óta látogatjátok a hubot és a honlapot. Ezúton is minden kedves Felhasználónknak és Honlaplátogatónknak áldott, békés Karácsonyt és boldog új évet kívánunk!

Elite Hub Op-csapat

Bréking 2: A warezftp még mindig sérthetetlen.

Érdekes hír jelent meg az Indexen, ami számunkra az év vége érdekessége is egyben, negatív értelemben.

A hírben jól leírják, hogy egy magát nyíltan, közmédiában (MTI), fizetett hirdetésben reklámozó warezftp oldal, amiről a rendőrség is bevallottan tud, még mindig vígan üzemel.

Locsolóvers

Mint tudjuk, holnap kakasszóra minden kedves kis- és nagylegény körbejárja a lyányos házakat sonka és csokinyuszi reményében. Hogy minden Gábor nevű rockerlánykát meg tudjatok locsolni, íme az Elite Hub Hivatalos Locsolóverse:

Míg locsolgatlak Gábor, lelkem,
elszavalom mai versem:

Hogy a szánk ne legyen görbe,
megöntelek körbe-körbe.
Illatfelhő szálljon rád,
Piros tojást nékem ki ád?

Boldog új évet!

Az Elite Hub operátorai nevében minden kedves felhasználónknak boldog, eredményekben gazdag új évet kívánok! Ebből az alkalomból újfent szeretnénk megköszönni, hogy a 2009-es évben is velünk voltatok, szívből reméljük, hogy a 2010-et is együtt tölthetjük el: szórakozva, hubtalálkozva és egymást egyre jobban megismerve.

Boldog új évet!

Kellemes ünnepeket kíván az OP-csapat!

Az Elite Hub operátorai nevében áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk minden kedves felhasználónknak!

Köszönjük, hogy a 2009-es évben is velünk voltatok!

7 éves az Elite Hub!

Örömmel tudatjuk minden Látogatónkkal, hogy Magyarország legrégebbi ma is működő hubja ma ünnepli a hetedik születésnapját! Ez nagy öröm nekünk, és nagy öröm Nektek is. ;) Szeretnénk megköszönni a jókívánságokat azoknak, akik gondoltak ránk eddig is! :)

Készültünk mi is: a tavaly megszeretett téli honlaptémát újra beüzemeltük, illetve elérhetővé tettünk két szórakoztató jellegű írást Nektek, fogadjátok szeretettel!

Közzéteszünk egy felhívást is: Aki szeretne,

"Tesóm meghalt és ez volt a legnagyobb álma, hogy op lehessek"

Az Elite Hub 7. születésnapja alkalmából úgy gondoltuk, közzéteszünk néhány szórakoztató jellegű dokumentumot Nektek. Két ilyent állítottunk össze, megtaláljátok a "Csatolmányok" résznél mindegyiket .pdf, .odt és .docx formátumban, hogy az összes elterjedt programmal el tudjátok olvasni (megfelelő sorrendben: Acrobat Reader, OpenOffice és Word 2007).

Az egyik egy kisebb aranyköpés-gyűjtemény a 2004-2006-os időszakból, a másik pedig egy önálló történet, a FERI-HUB története. Fogadjátok szeretettel, jó olvasgatást!

Holnap jön Mikulás

Minden kedves Hublátogatót szeretnénk emlékeztetni, hogy ma éjjel, december 6-ára virradóra a nagy szakállas, piroscsuklyás kedves idős bácsi (röviden Mikulás vagy Anya) minden jó kisgyerek cipőjébe kis ajándékokat fog elhelyezni, attól függően, hogy hogyan viselkedtetek idén.

Ne feledjétek, hogy azok, akik nem osztanak meg a DC-n eleget, és nem frissítik a DC-jüket a legújabb verzióra, könnyen meglehet, hogy virgácsot kapnak. Ezért az Elite Hub Üzemeltetői az alábbi nyilatkozatot teszik közzé:

Másodfokú határozat a UPC Chello korlátozásával kapcsolatban

Tegnap este megkaptam a Nemzeti Hírközlési Hatóságtól a UPC ügyében a másodfokú határozatot.

Oldalak

Feliratkozás RSS - elite csatornára

Az itt található anyagok a digitális szabadság jegyében a forrás és az elérhetőség linkjének megjelölésével szabadon felhasználhatók, idézhetők. Jelen honlap üzemeltetői mindemellett fenntartják az itt elérhető tartalom összes szerzői jogát. [Kapcsolat]
© Elite Hub, 2002-2012 - A Drupal motor hajtja - Valid XHTML