web

Firefox következő generációs felhasználói felület

A Google Chrome 2 évvel ezelötti megjelenése felkavarta a böngészők állóvizét, az addigiakhoz képest egy teljesen új felhasználói felületet hozott be, illetve a teljesítménye is sokkal meggyőzőbb volt mint az addigi böngészőknek. Ennek a reformnak egy kicsit kései eredménye a Firefox 4.0 amely idén tavasszal jelent meg.

Rockmelt avagy a "FaceBook browser"

Körülbelül két hete olvastam a hwsw-n, hogy letölthető a rockmelt betaja, ekkor gyorsan felkerestem a weboldalát, de csak regisztráció után egy várólistára lehetett feliratkozni. Ma reggel megkaptam egy e-mailben a letöltő linket hozzá, de amikor rákattintottam, szomorúan láttam, hogy a Kubuntumat macnek látja, és egy maces letöltést dobott fel, nem is lehetett választani.

Megújult az Elite Hub honlapja

Az OP-csapat hosszas megbeszélés és több napi lázas munka után örömmel jelenti be, hogy az Elite Hub weboldala megújult!

Ez első ránézésre azt jelenti, hogy új honlaptervet készítettünk. Mivel úgy gondoljuk, hogy ez a színösszeállítás kellemes a szemnek (és nekünk is tetszik), ezért megőriztük a régebb óta meglévő drappos-vöröses színeket, azonban az átláthatóságért és a könnyebb, gyorsabb kezelhetőségért a menürendszert és a honlap felépítését átszerveztük. Ezt a külföldi profik úgy mondanák, hogy "usability improvements"-en esett át az oldal. Mi csak szerényen úgy fogalmazunk, hogy "istenkirály lett". Szerintünk.

Újdonság, hogy a gyakran keresett információkat kitettük a felső menübe, baloldalt pedig egy felbukkanós-javascriptes menüt találtok (a Kompót menüt), ahonnan kevesebb kattintással elérhetitek, amit kerestek.

Szívből reméljük, hogy az új terv elnyeri a tetszéseteket, írjátok meg ide, vagy a fórumba a véleményeteket, illetve az esetlegesen talált hibákat, hogy ki tudjuk őket mielőbb javítani!

Ha kíváncsi vagy, hogy jutott el idáig az oldal, a Tovább feliratra kattintva olvasd el a cikk további részét is! Megéri!

Frissült a webmail rendszer [vip]

Sziasztok!

Tegnap sumoval vért izzadva felfrissítettük a csodás EliteMail rendszerünk fantasztikusan modern, ízléses, <további dícsérő jelzők ide képzelendők> webes felületét a RoundCube levelező új, 0.3-as verzióval jelölt változatára.

Ne feledjétek, hogy a levelek eléréséhez szükséges jelszavakat a weben bejelentkezve tudjátok megváltoztatni! Jó levelezgetést kívánunk!

Link: http://www.elitemail.hu

A Mozillánál füveznek

Egy ideje használom a Firefox 3.5 (régebben 3.1) bétaverzióit, ma reggel azonban nem várt meglepetésben volt részem: megjelent a 3.5b99, avagy a "Firefox 3.5 Preview" verzió.

Feliratkozás RSS - web csatornára

Az itt található anyagok a digitális szabadság jegyében a forrás és az elérhetőség linkjének megjelölésével szabadon felhasználhatók, idézhetők. Jelen honlap üzemeltetői mindemellett fenntartják az itt elérhető tartalom összes szerzői jogát. [Kapcsolat]
© Elite Hub, 2002-2012 - A Drupal motor hajtja - Valid XHTML