Most már szinte biztos, hogy lesz NAT traversal a DC++ 0.770-ben

Mint arról korábban beszámoltunk, a BCDC++ fejlesztője, cologic komolyan gondolta, hogy lehetővé teszi két passzív felhasználó egymáshoz való kapcsolódását a DC-hálózaton. Ennek eredményeképpen január végén végre is hajtottuk az első teszteket: sikeresen töltöttünk passzív módba állítva egymástól.

A fejlesztés ugyan nem haladt gyorsan, de a lényeg, hogy haladt: a közelmúltban lehetővé vált a passzív-passzív keresés is, ezután pedig már semmi akadálya nem volt, hogy bekerüljön a DC++ fejlesztői verziójába a NAT traversal-nak nevezett technológia. Ez azt jelenti, hogy ha nem derül ki semmilyen hiba a szolgáltatással kapcsolatban, a DC++ következő verziójában már elérhető lesz.

Természetesen vannak korlátai a dolognak, ezek az alábbiak:

  • Csak ADC hubon működik
  • Mindkét felhasználó DC-jének támogatnia kell ezt a szolgáltatást
  • Két felhasználó közül egyszerre csak az egyik tud tölteni a másiktól.

Az itt található anyagok a digitális szabadság jegyében a forrás és az elérhetőség linkjének megjelölésével szabadon felhasználhatók, idézhetők. Jelen honlap üzemeltetői mindemellett fenntartják az itt elérhető tartalom összes szerzői jogát. [Kapcsolat]
© Elite Hub, 2002-2012 - A Drupal motor hajtja - Valid XHTML