Kipróbáltuk: EiskaltDC++ 2.1.0 Windowson

November 17-én megjelent a korábban már többször ismertetett EiskaltDC++ nevű DC-kliens 2.1.0-s verziója. Az új verzió sokak számára egyik leghasznosabb újítása, hogy a program mostantól Windowson is képes futni. Ennek alkalmából úgy gondoltuk, eljött az ideje annak, hogy a Windowsos verziót is megmutassuk Nektek.

Első indítás utáni benyomások

A legfrissebb verzióhoz a projekt honlapjáról juthattok hozzá, ott a Downloads fülön megtaláljátok a többi között a Windowsos verzióra mutató linket is telepítős (.exe) és tetszőleges helyre kicsomagolható (.zip) formában is. Én DC-kliensekből általában a telepítő nélküli változatokat preferálom, így most is azt választottam. Kicsomagolás és elindítás után első dolgom az alapbeállítások megadása és a megosztás beállítása volt.

EiskaltDC++ 2.1.0 személyes beállítások

Az EiskaltDC++ felülete a Qt grafikus könyvtárait használja, ami nekünk, felhasználóknak elsősorban azt jelenti, hogy izléses és testreszabható ablakok várnak ránk. Indítás után mindenképpen érdemes megtekinteni a Beállítások ablak Személyes beállítások oldalát, ahol add meg a használni kívánt becenevet (Nick), valamint az Alapértelmezett karakterkódolás listából az UTF-8 helyett a WINDOWS-1250-et válaszd ki!

Miért van szükség a karakterkódolás átállítására?

A világban nagyon-nagyon sokféle nyelv létezik, és mindegyik nyelvben más speciális karakterek vannak. Elég a német nyelvterületen használt ä-ra, vagy a mi ő/ű betűinkre gondolni. A hagyományos DC hubok és DC kliensprogramok sajnos elég korlátozott nemzetközi képességekkel rendelkeznek, ezért van az, hogy ha például a DC++-szal vagy StrongDC-vel megpróbálsz belépni egy orosz hubra, akkor a cirill betűk helyett kriksz-krakszokat látsz. Az EiskaltDC++-ban lehetőség van különböző nyelvi karakterkészletek használatára, így például, ha belépsz egy orosz hubra, akkor ahhoz a hubhoz át tudod állítani oroszra a karakterkészletet és máris el tudod olvasni az általuk írt szövegeket (már ha el tudod olvasni... ;) ).

Jelenleg van néhány úgynevezett ADC-hub, ilyen például az Elite Istenhub is (amelyeknek a címe úgy kezdődik, hogy adc:// a dchub:// helyett), amik mindenféle nyelvhez tartozó karaktereket tudnak már kezelni. Ha ilyen hubhoz csatlakozol, akkor az UTF-8 a megfelelő beállítás. A legtöbb mai hubon azonban a magyar karakterek megfelelő kezeléséhez a WINDOWS-1250-re van szükség. Azért, hogy ne kelljen minden egyes hubnál külön beállítani (amire amúgy van lehetőség a Kedvencekben), ezért érdemes itt megadni a WINDOWS-1250-et alapértelmezésnek.

Fájlok megosztása az EiskaltDC++ 2.1.0-ban

Ha a Megosztás egyszerűsített nézete jelölőnégyzetből kiveszed a pipát, egy kényelmesen használható könyvtárlistát kapsz, ahol csak be kell jelölgetni a megosztani szánt könyvtárakat. Ez mindenképpen plusz pontot érdemel a DC++-hoz képest. A StrongDC-t használóknak ez a felület ismerős lehet: ott is hasonlóan oldható meg a könyvtárak megosztása. Sajnos a Feltöltési slotok számának beállítását egy kicsit elrejtették, azt a Haladó fülre kattintva lehet megadni.

Az EiskaltDC++ 2.1.0 főablaka Windowson

A program főablaka néhány megnyitott hubbal körülbelül a fent látható módon néz ki. Szimpatikus, hogy az eszköztárak húzással áthelyezhetők: így tettem az eredetileg a fő eszköztárral egy sorban lévő hubok fülét külön sorba a jobb áttekinthetőség érdekében, továbbá bekapcsoltam az alsó Átvitelek ablakot, ami az éppen futó le- és feltöltéseket tartalmazza. Ez alapértelmezés szerint nem látható, de a Ctrl+T-vel, vagy az eszköztáron az Átvitelek gombra való kattintással egyszerűen bekapcsolható. Ennek a láthatósága a DC++-ban is szabályozható, viszont ott alapértelmezés szerint látszik, és ha feleslegessé válik, kikapcsolható.

Felhasználói felület

Aki már korábban használt valamilyen DC klienst, annak az EiskaltDC++ használata sem fog gondot okozni. Egy kicsit időbe fog telni az eszköztár eltérő kinézetű ikonjainak a megszokása, de önmagában ez nem probléma. A mindennapi használatot több apróság teszi könnyebbé, az egyik ilyen a magnet linkek formázott módon való megjelenítése a chaten. A magnet linkek olyan hivatkozások, amit be lehet másolni bárkinek a chatre, és arra kattintva rá lehet keresni egy fájlra vagy el lehet indítani egy fájl letöltését. Ezt az összes modern DC tudja (DC++, BCDC++, StrongDC, stb.), azonban a linkek formázása hagy némi kívánni valót maga után. Bemásoltam egy magnet linket a chatre, ez EiskaltDC-vel így néz ki:

Magnet link EiskaltDC++ 2.1.0-ban

Egyértelműen látszik, hogy a hivatkozásra kattintva mekkora méretű és milyen nevű fájlt tölthetünk le, illetve kereshetünk meg. Összehasonlításképpen, ugyanez DC++-ban vagy BCDC++-ban így néz ki:

Magnet linkek BCDC++-ban

A másik dolog, ami tetszett, az a becenevek Tab billentyűvel való kiegészítése:

Tabos kiegészítés EiskaltDC++-ban

Ha elkezdesz gépelni egy nevet, például beírod, hogy "ma" és megnyomod a Tab-ot, akkor megjelenik a ma-val kezdődő nickek listája, amik között a Tab-bal mozoghatsz, az Enterrel pedig beszúrhatod a közös chatre. Ha nincs egynél több olyan becenév, ami ma-val kezdődne, a program rögtön beírná a chatre az egyetlen találatot. Ez így leírva egy picit bonyolultan hangzik, de valójában rendkívül egyszerűen kezelhető megoldás.

Haladó lehetőségek

Az EiskaltDC++ több olyan szolgáltatást is kínál, amit a mindennapokban nem feltétlenül fogtok használni, viszont akinek szüksége van rá, az nagyon örülni fog nekik. Ezek - felsorolásszinten - az alábbiak:

  • AntiSpam modul, amivel a nem emberi, vagy kérdés nélkül reklámot nyomató lényeket egyszerűen ki lehet tiltani. A program feltesz egy kérdést, például mennyi 5+5? és Ha nem 10-et válaszol a felhasználó, nem tud privát üzenetet írni.
  • IPFilter modul, amivel a támadó jellegű IP-ket ki lehet szűrni.
  • Reguláris kifejezések használata a Felhasználólista szűrőben: Ha két #-jelet írsz a szűrőmezőbe, akkor használhatsz Qt reguláris kifejezéseket is, így például a kissé feljebb lévő képen látható ##S:\d\d -vel leválogatható a kétszámjegyű slotokkal rendelkező felhasználók listája (operátoroknak hasznos lehet).

Összefoglalás

A Windowsos EiskaltDC++ megjelenésével szinte a semmiből vált elérhetővé egy alternatív felhasználói felülettel rendelkező DC-kliens, amely sokaknak elnyerheti a tetszését. Mint minden programnak, ennek is vannak hibái, de egy jól használható, ötletes újításokkal megspékelt programot kapunk. A háttérben a DC++ magja dolgozik, így kompatibilitási problémával nem kell számolni.

Ami tetszett

  • Izléses felhasználói felület
  • Átrendezhető eszköztárak
  • Az ablakok gombjai egy oldalsávra is lecserélhetőek (lásd a Grafikus felület beállításait)
  • A kedvenc huboknál egyesével is megadható a karakterkódolás, így akár egyszerre többféle nyelvű hubhoz is lehet csatlakozni
  • Automatikusan adható extra slot minden Kedvenc felhasználónak
  • Az ablakok címsora kimásolható a vágólapra (jobb gomb a hub fülén, majd Másolás menü)
  • Lua scriptek támogatása

Ami nem tetszett

  • Eldugták a Feltöltési slotok számának beállítását
  • A chatszobák megkapják az away üzeneteket, továbbá az AntiSpam modul sem tudja őket kezelni
  • Az eszköztáron néhány ikon jelentése nem egyértelmű
  • A hublisták beállítóablaka csak a Beállításokból érhető el

Linkek

Az itt található anyagok a digitális szabadság jegyében a forrás és az elérhetőség linkjének megjelölésével szabadon felhasználhatók, idézhetők. Jelen honlap üzemeltetői mindemellett fenntartják az itt elérhető tartalom összes szerzői jogát. [Kapcsolat]
© Elite Hub, 2002-2012 - A Drupal motor hajtja - Valid XHTML