Miért jó az Elite Hubon VIP-nek lenni?

Ha látod ezt a leírást, akkor már egy-két dolgot bizonyára tudsz arról, hogy mi fán terem Magyarország legősibb hubján* a VIP-jog. Ennek ellenére engedd meg, hogy kisebb összefoglalóval lássunk el, hátha valami kimegy a fejedből :)

Külön előtag és vipchat

A hub VIP-felhasználói [ELITE] előtaggal vannak a hubon, ez azt mutatja, hogy olyan jó fejek vagytok, hogy hubot is neveztek el rólatok :). Persze az előtag mellett külön VIP-chat is a rendelkezésetekre áll a hubon EliteChat néven. Erre bármelyik VIP-felhasználó (vagy operátor) ráprivizhet, és meg tudjátok beszélni azokat a dolgokat, amiről esetleg úgy gondoljátok, hogy nem a közös chatre tartozik, hanem csak a többi VIP-pel, illetve OP-pal szeretnétek közölni.

Lehetőség megosztás nélkül a hubon lenni

Nos, mi nem igazán kivételezünk, ez azt is jelenti, hogy Tőletek és magunktól is elvárjuk, hogy a szükséges 10 GiB adatot megosszátok. Azonban, ha valami miatt olyan körülmények közé kerültök, hogy ez nem lehetséges, jelezzétek nekünk és megoldjuk, hogy megosztás nélkül is tudjatok tölteni (ezzel együtt ami fontosabb: ne mondogassa a hub botja, hogy nincs jogotok letölteni). Aki esetleg szokott otthonról és munkahelyről is DC-zni, kérhet külön regisztrációt a munkahelyi és otthoni nick számára. Amennyiben erre szükségetek van, szintén jelezzétek.

Saját e-mail-fiók

Minden VIP felhasználó igényelhet saját elitemail.hu végű e-mail-címet, ami egyfelől egyedi, hiszen a hub vipjein és operátorain kívül senkinek nincs ilyenje, másfelől pedig hasznos. Ha véletlenül még nincs elitemail.hu címed, és szeretnél, szintén jelezd bármelyik operátornak.

Készítettünk egy leírást is a legfontosabb beállítási lehetőségekről, ott kaphattok segítséget a weben keresztüli eléréshez vagy a különböző levelezőkliensek beállításához képekkel, meg mindennel együtt. Király, hiszen nektek van :)

Saját honlap

Minden VIP-felhasználónk kaphat kérésre teljesen ingyen egy 4242.hu aldomaint, aminek a címe úgy néz ki, hogy http://amitszeretnel.4242.hu. Természetesen, amennyiben saját domaint vásároltál (pl.: http://www.szeretlekbela.hu), akkor lehetőség van a saját domained használatára is, ekkor megúszod a tárhely és/vagy a szerverbérlés költségeit.

A honlaphoz kaptok egy MySQL adatbázist is, illetve nagyon szívesen előtelepítünk nektek egy Drupal tartalomkezelőt és phpMyAdmin-t is.

Votekick jog

Azért, hogy szükség esetén a rendetlenkedő felhasználókra nyomást gyakorolhassatok, lehetőségetek van egyes felhasználók kiszavazására a hubról. Ennek pontos mikéntjéről és használati elveiről szintén készítettünk egy leírást.

Hírbeküldési jog

A hub VIP-felhasználói részt vehetnek a honlapunk alakításában is: ha tudatni szeretnél valamit a külvilággal a www.elitehub.hu kezdőlapján keresztül, akkor itt a lehetőség ;). A hírek beküldésének mikéntjétől is készítettünk egy leírást.

* A Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Kutatóközpontjának feljegyzései szerint nemrégiben Kr. e. 300-ban élt fájlmegosztók maradványaira bukkantak, többen közülük Oxygene-hiányban vesztették életüket.

Az itt található anyagok a digitális szabadság jegyében a forrás és az elérhetőség linkjének megjelölésével szabadon felhasználhatók, idézhetők. Jelen honlap üzemeltetői mindemellett fenntartják az itt elérhető tartalom összes szerzői jogát. [Kapcsolat]
© Elite Hub, 2002-2012 - A Drupal motor hajtja - Valid XHTML